„A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!”

David Brower

Cégünk 2014-ben ketten alapítottuk. Célunk legegyszerűbben „A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” közismert idézettel tudnánk összefoglalni.

Ökológiai tevékenységük során az a szemlélet vezet bennünket, hogy a természeti értékeink kizsákmányolása nem fenntartható, ezért beruházásaink során az elkövetkező generációk érdekeit kell szem előtt tartanunk. A kezdetektől a környezettudatos energia felhasználás kérdéseivel foglalkozunk. Az általunk nyújtott szolgáltatások, forgalmazott termékek és képviselt külföldi partnerek is megfelelnek ennek a szemléletnek. Érdeklődésünk a vidékfejlesztés, környezetvédelem, és környezetgazdálkodás területeire fókuszál. A vidékfejlesztési program keretében az őshonos vidéki életforma megtartását segítő, támogató
pályázatok, projektek tanácsadási, projektirányítási és pályázatírási feladatait folyamatosan ellátjuk. Megfelelő referenciával rendelkezünk pályázati dokumentáció kidolgozásában. Eredményesen közreműködtünk megvalósult, már sikeresen lezárt pályázati anyag kidolgozásában, melynek során saját pályázatkészítési és menedzselési know-how-t alkalmazunk.

A jövőnket meghatározó kérdések között, az egyik legfontosabbnak tartjuk az energia ellátás fosszilis forrásainak elhagyását. Így az alternatív energiaforrások köré összpontosult a fő tevékenységünk. A fotovoltaikus rendszerek alkalmazása az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat. Az ezzel kapcsolatos termékkínálatunk részletesen megtalálható weboldalunkon.

A napelemes rendszerek alkotóelemeinek forgalmazását a legkorszerűbb fűtési, meleg víz előállítási és egyéb alternatív felhasználási területekkel folyamatosan bővítjük. Kínálatunkban mindég a legkorszerűbb, legjobb megoldásokat találja, ami hazai és külföldi piacvezető partnereinkkel történő szoros együttműködésünk eredménye. Az általunk nyújtott szolgáltatások, forgalmazott termékek és képviselt külföldi partnerek is megfelelnek a környezettudatos szemléletnek. A Redwell infravörös fűtést gyártó cég hazai képviselőjeként a CO2 semleges és fosszilis tüzelőanyag mentes, prémium életérzést nyújtjuk. A minőségi termékek gyártásában több mint 20 év tapasztalat, számos tanúsítvánnyal és design díjjal rendelkező teljes termékpalettát megtalálja kínálatunkban.

Az általunk forgalmazott my-PV termékek megoldásokat kínálnak a HMKE napelemes rendszer termelésének 100% háztartási felhasználásara. A fűtés költségben 30% megtakarítás érhető el alkalmazásukkal.

Természetesen komplett rendszerek tervezését, kivitelezését, és ezzel kapcsolatos tanácsadás, audit lefolytatását is vállaljuk.

Emberbarát vállalkozásként, minden célterületen a havi költségeinek csökkentése, az élhetőbb, környezettudatosabb jövő kialakítása érdekében forduljon hozzánk bizalommal!

Örömmel várjuk megkeresését!